Superapu

INTP-T...

Na igen az vagyok. Mostanában a partnerkereső oldalakon gyakran találkozom azzal, hogy csupán csak ezt a rövid jelölést osztja meg magáról az illető. Tök lerágott csont, mégis baromi fontos lehet.

Engem rengetegen valamiféle csodabogárnak... talán a furcsa a legjobb kifejezés..., szóval furcsának tartanak. Persze én ezt nagyjából tudom, nem teljesen vagyok normális, na de ki az?

Most bekerültem egy skizofrén önsegítő csoportba. Basszus de rég nem foglalkoztam ezzel! Na szóval ott elkezdtem beszélgetni egy fószerrel, aki higgyétek el nekem, de egész másképpen éli meg ezt a világot.

A srác folyamatosan metakommunikatív jeleket fog. Semleges válaszokat, kattogás szisszenés formájában. 6 évig élt így, majd orvoshoz fordult. Most gyógyszereket kap. Tudja, hogy tévképzetei vannak, de ő ezt nagyon valóságosnak éli meg. Küzd ellene, de már nem sok ereje van ehhez a küzdelemhez. Megkezdődött a skizofrén rémálom, az elidegenedés és az elszigetelődés. Ha lelkileg töltődni akar, akkor közösségbe megy. Ilyenkor a közösség minden tagja tudatja vele, hogy hallja amit gondol. Köhintéssel, fogszívással stb. Ha rákérdez, hogy mért csinálják, akkor azt mondják, hogy" mért tartsam vissza a köhögést". Hiába tudja magáról, hogy paranoid skizofrén, úgy érzi, hogy még az Isten is ellene dolgozik.

Na mondom én ezt tudom milyen, úgyhogy megpróbálok segíteni. Egyébként ennek a csoportnak nagyjából annyi lenne a lényege, ha valaki úgy érzi rosszul van, akkor tanácsokat tudnak adni olyan emberek, akik hasonló cipőben jártak, vagy járnak, mint ő. Nekem rögtön az ugrott be, hogy ennek semmi köze nincs a skizofréniához.

Szóval ez amit ott fentebb olvasok az pont az, ahogy én introvertált, intuitív, gondolkodó, észlelő személyiséggel megküzdök a világgal. Csak mondjuk én nem gondolom azt, hogy belelátnak a fejembe. Bár adhatok tudattalan gesztusokat, de egy ember tapasztalatát egy másik sosem lesz képes magyarázni. Persze lehetnek véletlen egybeesések, de ezek nem feltétlenül a valóságot mutatják.

Én ezért sosem tanácsolnám egy paranoid skizofrénnek, hogy menjen társaságba feltöltődni. Az már a gyakorlópálya lesz.

Az első gondolatom az volt, hogy úristen barátom, te kivel élsz együtt?

Na mindegy ez most nem fontos...

Szóval láttam már skizofrént, de az az ipse olyan volt mint egy darab fa. Nem mozdult, hörgött, úgy kellett pelenkázni, és etetni. Itt a csoportban is többen számolnak be gonosz hallucinációkról, és skizofrén élményekről. Ez pedig valami rohadtul más.

Az aki azt gondolta rólam valamikor, hogy képes vagyok a fejébe látni csupán azért gondolhatta ezt, mert az ő nyelvén beszéltem a világról. Évek óta introvertáltként tolom magam előtt a gondolataimat. Nem akarok belemászni a személyiségtípusukba, mert szerintem nem csak 16 típus létezik, vannak színezetek is, a lehetőségek gyakorlatilag kimeríthetetlenek. De azért mára mégis csak egy remek térkép alakult ki azzal kapcsolatban, hogy milyen úton válnak neurotikussá egyes személyiségtípusok. Azt hiszem ez a srác ambivertált lehet, mert rájuk jellemző ez a fajta paranoia.

Bizarrul hangzik de ez az alapfelállás. Ők alapvetően lojális, empatikus, megértő emberek. Mindig a biztonságra törekednek, és ezt szinte bármiben képesek megtalálni, legyen az munka, kapcsolat, vagy valamilyen ideológia. Ők mindig csak a szeretetre vágynak, így gyakran óhatatlanul is túlzásba szoktak esni a gesztusainkkal. Ha valaki szép szóval kéri meg őket valamire, azt általában megcsinálják neki, mert nehezükre esik másokat visszautasítani. A konfliktushelyzetektől rettegnek, és nehezükre esik a véleménynyilvánítás. Hogyha ki kell állni egy ügy mellett, akkor biztosan fenyegetve érzik magukat.

Persze a személyiség eltolódhat neurotikus irányba. Ilyenkor egy picit másabbak leszünk. Mivel a környezetünk és a társadalom is változik, valahogy természetes, hogy mindenki inkább a neurózis felé tolódik.

Miből fakad a szorongásunk? Tele vagyunk ellentmondásokkal. Bízni akarunk a másikba, mi is szeretnénk ha bíznának bennünk, de valahogy mégis mindig próbára tesszük a másik bizalmát, hogy tudjuk tényleg bízhatunk benne. Gregory Bateson elmélete szerint a skizofrénia egy védekezőmechanizmus, nagyon leegyszerűsítve distressz. Szintén az ő nevéhez fűződik a "double bind" kifejezés, ami egy kommunikációs paradoxon. Kifejezetten olyan családokban megfigyelhető, ahol skizofrén él a családban. Tegnap arról beszélgettünk, hogy bele illeszthető lenne ebbe a kategóriába a szarkazmus. Ezt talán inkább mindenki döntse el maga...

Na de térjünk vissza a Lojálisokra! Ez a típus van leginkább tudatába a szorongásainak. Szorongunk attól, hogy szorongunk. Míg mások nem is tudnak a szorongásaikról és más tünetekké alakítják át őket. Itt is van egy kettősség. Ők úgy szabadulnak meg a szorongásainktól, hogy eltávolodnak a saját élményeiktől, míg mások állandó tevékenykedéssel fojtják le a szorongásaikat. Éppen ezért ők tisztában vannak azzal, hogy szoronganak, ezért szembe is tudnak vele szállni, de gyakran meg is adják magukat. És akkor bizony zavarnak a kattogások meg a szisszenések. Lehet ezen jó szórakozni, de szerintem ez marhára nem vicces.

Itt viszont többféle módszert használunk a szorongásaink kezelésére. Fóbiás reakciót, vagy fóbiával szembeni ellenreakciót. Most két táborra osztom ezt a személyiségtípust.

Az első tábor függő pozíció felvételével próbálja kezelni a félelmeit. Úgy gondolják, hogy az a legjobb ha kerülik a feltűnést és nem csinálnak bajt maguknak, különösen olyan helyzetekben, amitől a biztonságukat várják. Az igazi félelem az, hogy magukra hagyják őket azok az emberek, akiktől függenek. Éppen ezért gyakran egy tekintélyszemélyhez fordulnak támogatásért.

A második tábor már inkább megkérdőjelezi a tekintélyt, és akár fel is lázad ellene. Könnyebben összecsapnak másokkal és sokkal gyanakvóbbak másoknál. Tudni akarják, hogy mások hol állnak, és akár erőszakkal is kiprovokálják, hogy valljanak színt. Ők attól félnek, hogy a többi ember megpróbálja őket kijátszani, vagy kihasználni őket. Kétségkívül agresszívek és nem kerülik a konfliktusokat, ám ettől ők még pont ugyanúgy tele vannak félelemmel, mint az első tábor tagjai. Szóval ez a fajta agresszivitás inkább reakció a szorongásra, nem pedig egy közvetlen kifejezés.

És akkor most felejtsd el ezt a két tábort, mert ilyen igazából nem létezik. Mert az ambivertált személyiség vagy így, vagy úgy játssza le ezeket a játszmákat. Lehet, hogy otthon így, míg a munkahelyen úgy. Inkább képzeld el azt, hogy ennek a két reakciómintának valamilyen arányú keveredését használják.

Intoként az egyik legfontosabb védekezőmechanizmusunk pont az, hogy rendkívül éberek vagyunk, és így előre látjuk a környezetünkből fakadó nehézségeket. Különösen azokat amik más emberekkel vannak kapcsolatban. Épp a félelmünkből fakad, hogy állandóan szemmel tartsuk az embereket, hogy ha kell megtehessük az óvintézkedéseket. A dolog iróniája az, hogy úgy tudjuk megteremteni a biztonságot, ha állandóan a veszélyen jár az eszünk. Minél nagyobb a paranoia, annál tökéletesebb a védelmező rendszerünk.

Jung azt írja az introvertáltakról;

"Kétségkívül a nehéz dolgok közé tartozik az introvertált érzési folyamat intellektuális bemutatása vagy csak megközelítő leírása, jóllehet ennek az érzésnek a sajátos lényege okvetlenül feltűnő, ha az ember egyáltalán észreveszi."

Egy neurotikus introvertált képes a saját agresszivitását tudattalanul is kivetíteni másokra, aztán paranoiddá válik, hogy mennyi agressziót érez. Itt már nem a saját kisebbrendűségünket érezzük a legnagyobb problémának, hanem a felénk irányuló látszólagos ellenségességet. A véletlen egybeesések pedig perdöntő bizonyítéknak látszanak.

A skizofrénia mégsem az ambivertált táborhoz köthető, de erről még hatszor ennyit tudnék spekulálni, úgyhogy most leálltam. Annak pedig az lenne a lényege, hogy az agyunk két mentális vágányon halad, és amikor már nem képes a neurotikus vonalon haladni, akkor átvált a skizora. Persze ez most így kutyagumi, medveszar, és ebben a formában ez kevés, de két éve még ezek a szelek fújtak.

És akkor leírhatnám még Peter történetét, akiből úgy lett paranoid skizofrén, hogy az anyja rányitott miközben verte a faszát, de az már igazán hosszú lenne. A lényeg, hogy szerintem úgy lehet kimászni ebből az állapotból, hogy felfogjuk, hogy nincs is ilyen állapot.

Lábjegyzet;

Az írásom lényege nem az lett volna, hogy skizofrénia nincs, hanem inkább az, hogy gyakran arra is ráhúzzák ezt a címkét, aki hétköznapi pszichózisban szenved. Ha pedig az orvos egyszer hibázott, nem igazán szeretik ezt beismerni. Miután megírtam ezt a rövid kis történetet kiderült, hogy itt is erről volt szó.