Superapu

Az jut eszembe, hogy az első úgynevezett techno muzsika amit hallottam az a Technohead - The Passion. Én ezt komolyan nem tudom, hogy most az undergroundnak vagy mainstreamnek számított-e. Mindenesetre ez tuti, hogy a Technoheadnek az volt a lényege, hogy a holland ipari veretést valahogy behúzza a mainstreambe és ugye ehhez meglévő dolgokat használt fel. A konkrét track is a lassab 150 BPM-es cuccokhoz tartozott a konkrét albumon is. Érted? Lassú!

Az underground pedig technikailag beintett minden addig ismert zenei szabálynak és pont így tudott dobbantani. Ettől lett egyedi. A tempó a torzítások, apámfasza... Pont ebből alakulnak ki újabb technikák. Ami pedig hatással van a mainstreamre. Én nem tudom, hogy ez valamiféle személyisiég, vagy micsoda..., de én pont az a karakter vagyok, hogy amint valami mainstream lesz, azt dobom a kukába. Nem azért mert ezt várják el tőlem, hanem azért mert ilyen vagyok. Na ebben talán benne van az emberekhez való viszonyom is.

De ahhoz, hogy megtaláljak 1 jó speedcore tracket végig kell hallgatnom 1000-et. Ha már 2-őt akarok, akkor 2000-et. Hát ebbe bele lehet őrülni. XD

És amikor az ember unatkozik, akkor visszanyúl a mainstreamhez és kigúnyolja és megalázza azt. Na ott a visszahatás! Ez nem egy egyedi, hogy agy visszatér valami. Mit tudom én, visszatért a rave, de azt úgy hívták hardtrance. Maximum csak technikailag más egy kicsit. Még szép, hisz fejlődik a technika! Ha meghallgatod az első pár Thunderdome cuccot, mi van olyan rajta, ami ma van és ott ne csinálták volna már meg? Sőt még a hangmintákat is onnan másolják ki később. 　

Na mind egy, én ebből csak azt akarom kihozni, hogy szerintem a nagy visszatérések mögött inkább csak egy zenei válság érezhető. És ez inkább a mainstream vonalat minősíti. Szóval ha valami visszatér ugyanúgy az tök jó, nosztalgikus. De ha ez a mainstreambe történik, inkább tragikus. Ugyanakkor lehetőség van onnan dobbantani is!

Szóval ismerős a helyzet. 2004-5 környékén volt ez az AntiParádé filing. Van egy srác akit nagyra tartok, de nem mint DJ. Szóval azok a zenék amiket ő csinál az valami fantasztikus, de ő nem tartja magát ebben jónak, így ezt az oldalát nem sokan ismerik. Akkor ő tipik happy hardcore zenéket játszott, és attól lettek marha jók a bulik, mert elővett oldskool cuccokat, amik sokkal sötétebb és gonoszabb hangulatot adtak partiknak.

És amikor megláttam a srác utolsó munkáját elaléltam! Először is egy olyan témát vett elő, ami engem is inspirált sokféle szempontból, (Philip Glass - Koyaanisqatsi)

 Az üzenet egyértelmű. Gyerekek, a világ kizökkent magából!

A másik, hogy a Sound Blaster ma már nem egy hű de nagy hangkártya. Recseg, kattog, csúszik, akad, torzít... De mégis csak egy korszak szocializálódott azon a hangzáson. Nem tudom, hogy blasterNOX most épp Sound Blastert vagy valami mást használ-e, mindenesetre 2019 végére kijönni ezzel a cuccal frenetikus húzás volt tőle. Pszichedelikus, de mégsem egy psytrance. Ez egy szín tiszta rave zene, mint amit a német RMB-től hallhattunk a kilencvenes évek elején. És ez most abszolút az undergroundból érkezett. Remekül zárja az évet. Idén a techno, jövőre a drum & bass ül fel a hypevonatra. Nem vagyunk egy mai fiatalok. Láttuk ezt már többször is. 2 éve a house dobbantott aztán mégsem. Az élettől is elmegy az embernek a kedve ha mindig ugyanazt kell hallgatni. Várok az újdonságokra. A kilencvenes években csak lestünk, hogy hova fog fejlődni még az elektronikus zenei világ, de a valóságban csak visszafelé fejlődött. És beolvadt a mainstreambe az underground. Az utóbbi mindig egy szubjektív szemléletet takar. Ma jól látszik, hogy olyanok producerkednek, akikre a kilencvenes évek zenéje volt nagy hatással. Éppen ezért néha az arcomat kaparom annyira rosszul szól minden. De ez nem egy technikai probléma, hanem ízlésbeli probléma. Ez a srác pedig most megmutatta, hogy vissza lehet nyúlni a gyökerekhez, és mégis lehet valami újat alkotni. Mindezt úgy, hogy közben ízlésesen szólaljon meg. Ehhez pedig nem kellenek milliós stúdiók és felszerelés. Íme!